Ezt az alapítványt a tenniakarás, a társadalmi élet felpezsdítése és nem utolsó sorban a gyerekek szeretete hozta létre az Úr 2003. évében.
Alapítványunk Tahitótfalu polgárainak, gyerekeinek kínál alternatívát a szabadidejük hasznos és tartalmas eltöltéséhez. Programjaink a legkisebbek készségfejlesztésétől a helyi művészeink kiállításán át a hagyományőrzésig terjed. Legnagyobb rendezvényünk a hagyományos Advent Tahitótfalun rendezvénysorozat, melyet az egyházakkal, a Hagyományőrző kör és a helyi civil szervezetek segítségéve rendezünk meg évről évre. Gyermekeinknek díjat alapítottunk Tahitótfaluért Ifjúsági Díj néven, melyet minden év március 15-én a községi ünnepség keretében adunk át azoknak a tehetséges fiataloknak, akik nem csak tanulmányi eredményükkel, hanem egyéb más tevékenységgel is kitűnnek társaik közül. A Szabadidő parkban a nyári szünidőben ingyenes programokat szervezünk gyermekeinknek, melyeken a kézműves foglalkozásoktól, a közös játékokon át az íjászatig mindent kipróbálhatnak. Hogy miért is csináljuk mindezt? Mert nekünk fontos, hogy a lakóhelyünkön olyan közösség alakuljon ki - melynek zálogai a gyerekek - ahol az emberi értékek fontosak. Mert ahogy egy ismert együttes száma is erről szól:
"Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt, ahol az ifjak alkonyatkor szerelmet vallanak, ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólógat: ott még egy csepp emberség marad."
Alapítványunk aktuális hírei megtekinthetők itt, vagy a Hírek menüre kattintva!
Továbbra is Tegyünk Együtt Tahitótfaluért!
|